Az isteni energia teremtéskori rezgésének ősi szanszkrit jele.
Az om (más írásmóddal aum) misztikus mantra, amelyet az általában Rigvéda néven ismert ősi védikus szent szövegekben jegyeztek le. Ez a több vallásban is, például a hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsaiinzmusban szentnek tekintett szanszkrit hang Indiából származik. Omkaraként is utalnak rá, ami azt jelenti: “om szótag”, a szanszkritban pedig néha pranaváank nevezik, jeletnése: “amit hagnosan kiejtenek”. Az om szent mantraként áll a letöbb hindu szöveg elején, hogy a Védák bármelyik szakaszának felolvasása, illetve az imádságok előtt és után elhangozzék.
Az omot először az Upanisádok című védikus szöveggyűjtemény írta le, mindent átfogó titokzatos entitásaként, és a hindu filozófia és vallás általános jeleként azóta is mindenütt megjelenik a hindu művészetben.
A teremtés kezdetén az isteni, mindent magában foglaló tudat az első és eredeti rezgés alakját öltötte magára, amely om hangként nyilvánult meg. A teremtés előtt üresség volt. A shunjakasha néven ismert üresség jelentése: “nincs ég”. Ez több, mint a semmi, mert a lehetségesség látens állapotában minden létezett.
A hinduizmus puránikus ágában az aum a három isten egységének misztikus neve. Az “a” Brahmára, az “u” Visnura, az “m” pedig Mahadévéra, vagy ismertebb nevén Sivára utal. A három hang a három védikus szöveget, a Rigvédát, a Számavédát és a Jadzsurvédát is szimbolizálja. A hindu filozófia szerint az “a” a teremtést képviseli, amelynek során minden létező Brahma arany középpontjából áramlott ki; az “u” elmeséli, hogyan őrizte meg Visnu a világot azáltal, hogy egy felette lévő lótuszvirágon egyensúlyozta Brahmár; az “m” pedig a létezés ciklusának azt a végső szakaszát szimbolizálja, amikor Brahma álomba merült. Sivának ekkor kell belélegeznie, hogy minden létező dolog felbomoljon, és a saját lényegére redukálódjon. Az omról azt tartják, hogy ez az eredeti hang, amely minden egyéb hangot, minden szót, minden nyelvet és minden mantrát magában foglal.
OM Mantrák
Sok nyugati spirituális csoport használja ma az om szimbólumot a meditációt vagy a spirituális fejlődést elősegítő énekként vagy mantraként, amelyet általában a védikus írásmóddal rajzolnak fel. Az om hang ismerős elem például a jóga számos formájának gyakorlatában. Ez a legfőbb mantra és a legszentebb szó. Használják az univerzum természetén való elmélkedés során, a légzéstechnikák gyakorlása közben énekelve pedig
a tüdő minden részét megmozgatja. Patandzsáli jóga-szútráiban, amelyek az asztánga-jóga alapját képviselik, az omot Isten hangjának tekintik.
A védikus filozófia advaita védánta iskolájában az omot használják a hármasság egyként való jelzésére, de az om arra is utal, hogy a létezésünk “hamis”. A szent szó éneklése emlékeztet: ahhoz, hogy az úgynevezett valóság fátyla mögé nézhessünk, meg kell értenünk, hogy a végtelenség igaz természete rejlik e mögött az illúzió mögött. A születés, halál és újjászületés moksának vagy számádinak nevezett körforgásától megszabadulva akként láthatjuk a létezést, ami, és eggyé válhatunk az egésszel. Az igazi tudást elérve megszűnik a különbség tudó és tudott dolog között:
az ember maga válik a tudássá. Az om ennélfogva annak a végső igazságnak a hangja vagy szimbóluma, hogy minden egy.
A tibeti buddhimus egyik legmélyebb mantrája, amelyet gyakra vésnek a Mani-kövekre, az Om mani padme hum, azaz “om a lótusz ékességének, hum”. Ezeket a szavakat papírtekercsekre is írják és imakerekekbe helyezik. Az élő om szimbólum a teoista és a szikh vallás különböző formáiban is létezik. Néha “úgy legyen”-ként fordítják, mint a héber “ámen” magasztalást vagy a druidák “awen”-jét. A szikhek által használt ek onkar szimbólum, amelynek a jelentése: “isten egy”, az om jelkép egy másik változata, amely magában foglal egy gyógyító-védelemző jelet is.